Én tényleg nem értem hogy lehet az iszapbirkózást élvezni. Nem még a nézőket se értem meg... Ma olyan gyönyörű idő volt, hogy ihaj. Köd, eső, sár. Meg hideg. Meg eső. Ja és sár. A sarat aztán a kis drágáim kétszer a szemembe/arcomra/ruhámra fröcskölték merő kedvességből. Mert ők felugranak. A kerítésre. De ez persze magával vonz egy nagy adag barna lét ami aztán rajtam cseppek formájában jelenik meg. Úgy néztem ki mintha sarat sírtam volna... Arról nem is beszélve, hogy ugye abba a "sárban" mi minden van még. Csak hogy jó erős legyen az immunrendszerem, mintha eddig gond lett volna vele. Meg persze a 9. állat képzés-touchscreen kombojánál már egymásban tartottuk a lelket Ritával, hogy ne szaladjunk azonnal be a meleg házba. Akkor fagyasztottuk magunkat kb a 9.órája megállás nélkül odakint. Ebben a csodálatos időben. Kendrát bezzeg kimentették a diákok és bevitték a házba. Nem is beszélve arról, hogy eddig sem gondoltam, hogy a falusi Billán kívül akárhová is bemennék a farkasoktól kijőve szívesen, de ma. Hát ma még oda sem. Ennyit az önbecsülésről. Rita meg is állapította, el se tudja képzelni, hogy néznék ki normális ruhában, ne adj isten egy színházkompatibilis ruhában. Lassan már én se :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése