Apache 2009-2013

Apacs egyike volt a legkülönlegesebb farkas-egyéniségeknek akivel valaha találkoztam. Persze mindegyikükről el tudnám ezt mondani, de Pacsi valahogy más volt. Ismerem mióta 10 napos korában kiszedték az odúból. Én hoztam őt és testvérét Baselből Ausztriába. Képesek voltak mindketten majd 48 órán át visszautasítani a cumit, már kezdtünk aggódni miattuk. Persze aztán megtört a jég és elkezdtek cumiból enni. De meglepetéseket eztán is tartogattak, pl. amikor hirtelen nem ettek, mert más próbálta volna etetni őket. Aztán megérkeztem én vagy Marianne és elkezdtek enni a cumiból újra. Nem volt mindegy egyáltalán kitől kapták a tejet. Később kiskorukban Apache és Chero is elég félősek voltak, szinte magának való volt mindkét kölyök, bár egymással szoros kapcsolatban álltak. Mindketten fúriaként védelmezték a kajájukat, mindig megszerezték a legnagyobb darabot (még akkor is, amikor ők voltak a legkisebbek) és egymással véd-és dacszövetséget kötve eszegettek békésen. Kiskorában Apache annyira nem volt szociális, hogy többször megnyerte a velem való alvás lehetőségét az én lakásomban. Nem állítom, hogy egy öröm volt, néha se neki se nekem nem. Történt ezen alkalmak egyikén, hogy megpróbáltam nyitva hagyni az ablakot éjszakára (nyár lévén logikusnak tűnt...). No de a kisfekete farkas persze mindenáron az ablakon át akart kijutni, gondoltam semmi gond, arrébb húzom a fotelt és akkor nem éri el az ablakot. Éjszaka arra keltem,hogy a kis 9 hetes apróság minden erejét latba vetve a fotelt ráncigálja az ablak alá, majd felmászik rá és megpróbál kijutni. Félálomban én még sosem volt ilyen gyors mint akkor :)Hogy Cheroval milyen szoros volt a kapcsolata az csak Cherokee halála után derült ki számunkra. Ugyanis elvesztette támaszát a falkájában Apacs és ettől megjelent az ő örökletes epilepsziája is. Szörnyű volt tehetetlenül nézni ahogy jönnek a rohamok és tűnik el Pacsi magabiztossága. Ki kellett vegyük Kasparéktól, hiszen ott életveszélyben és teljes pánikban volt. Később is összerándult amikor meghallotta a feketéket vonyítani, soha nem tette túl magát igazán azon az időszakon. Viszont pont akkoriban más változások miatt lehetővé vált Pacsi és Tatonga egy falkába történő integrálása, így megszületett az álompár. Tati a rohamok után segített Apacsnak felkelni, magához térni, soha egy rossz morgás nem volt köztük, igazán nagyon szerették egymást. Alig bírtak ki 5 percet egymás nélkül, és a viszontlátás mindig hatalmas örömöt váltott ki mindkettőjükből, egyszerűen jó volt nézni őket. Én azt gondolom, a farkasok is érezhetnek hálát. Nem sokkal azután, hogy Tatonga Apache-hoz költözött bementünk a pároshoz egy kis szociális látogatásra. Pacsi odajött hozzánk, bújt, simogatatta magát (amit hozzáteszem ritkán csinált emberekkel, van akivel gyakrabban, de van akivel szinte egyáltalán nem kereste a kapcsolatot), bújt hozzánk miközben Tati igazi sárkány-feleségként próbálta arrébbrendelni hites urát :) De muszáj volt neki is odajönni, csak utána volt Apache hajlandó kis feleségét követni. Apacs rohamai sajnos a limbikus rendszerből indultak, ami azt jelentette számunkra, hogy rohamközeli állapotban nem tudta magát megfelelően visszafogni, illetve csak azokkal szemben próbálta ezt meg, akiket egész kicsi kora óta ismert. Így egy idő után csak nagyon kevés ember tudott vele kontaktusban dolgozni és láthatóan nem tehetett arról amikor a jutalmat tartó kezet próbálta meg bekapni. Egy ilyen alkalommal velem szemben is megjelent ez a viselkedés, de láttam rajta, hogy el akar menni a helyzetből. Kinyitottam egy mellékszoba ajtaját, berohant, én rácsuktam és amikor 5 perc múlva kiengedtem, már újra a régi volt aki képes volt ülve megvárni a falat érkezését. Ami elképesztő, hogy szinte ő akart kimenni, hogy ne okozzon bennem kárt. Ugyanígy nem fogom elfelejteni amikor az egyik altatásos vizsgálat után majdnem elvesztettük, valami miatt nem kapott jól levegőt. A félig kába farkast az ölembe vettem és addig helyezkedtünk amíg rá nem jöttem, hogy ha a feneke magasabban van mint a feje akkor jobban kap levegőt. Így aztán ott üldögéltem a havon, Pacsi fenekével az ölemben és ráborulva tartottam a fejét, hogy kapjon levegőt. Csodálkoztam is, hogy mennyi ideig ébredezik, máskor azért ez hamarabb szokott menni (meg persze a kezem is fáradt, elvégre is Pacsi is volt vagy 40 kg). Szerintem élvezte ezt a gondoskodást, erre mi sem jobb bizonyíték, mint ahogy Tatongát beengedtük, hirtelen kipattant az ölemből, tudott járni és normálisan lélegezni is :) ha zavarta volna az ölemben fekvés akkor már hamarabb felkelt volna, de láthatóan tetszett neki az extra gondoskodás. Mindezek ellenére folyamatosan romlott az állapota, így aztán egy rosszullétet követően megszületett a döntés, hogy el kell engedjük. Számára szerintem megváltás volt már az elalvás, de Tatonga hetekig gyászolta. És mi, akik ismertük, szintén.