A kiskutyák homlokára nyomtam vasárnap egy virtuális puszit és otthagytam őket, hogy őseikkel is legyek egy kicsit. Meg talán mert ez a munkám :)) Hétfőn meg is érkeztem, a farik örültek :) Meg őrjöngtek, mert olyan éhesek voltak. Ami a velük való munkát nem tette egyszerűvé, főleg a kicsikkel nem. De aztán jött a kedd, ami vagy 30 kg a kifutóban szétszórt húst jelentett a vadállatainknak. Mindegyik úgy nézett ki etetés után mint ha egy labdát nyeltek volna be. Nagyon vicces, mégcsak nem is úgy néztek ki, mintha mindjárt szülnének, hanem tényleg effektive egy kerek labda volt a hasukban. De két órával az etetés után már vígan álltak sorba, hogy lehet velük dolgozni. Meg sétálni. Shima ki is jött, szerintem jól szórakozott, már amikor Kendra hagyta és nem morogva áll a fején...Annyira helyesek. Kaspar is kezdi átértékelni a kapcsolatunkat, tegnap pl hajlandó volt velem kijönni sétálni. Velem. Ő. És még élvezte is :) nem húzott, hanem persze jelölgetett, elvégre is egy igazi alfa mi mást tenne odakint. Utána jött Aragorn, akit most Rita vitt pórázon, laza pórázon sétált végig, és kéregetett non stop. Yukon addig verte az ajtót amíg kivittem sétálni, teljesen elégedett volt az eredménnyel. Boldogan vadászta az előttünk elhaladó gyerekeket. Ettől persze én nem lettem annyira boldog, inkább féljen mint vadásszon... de ha éppen nem gyereket akart enni (hiába mondtam neki, hogy ezzel sokat ront a farkasok hírnevén, mi mindenkinek próbáljuk mondani, hogy a farkasok nem esznek gyereket-hát úgy tűnik csak a többségük nem-) Még szerencse, hogy az emberek 85%-ának fogalma sincs a kutyafélék kommunikációs jeleiről, így aztán azt se veszik észre, ha egy farkas pórázon próbálja vadászni a gyerekét. De ugyanúgy nem veszik észre amit a saját kutyájuk kommunikál feléjük vagy akár a többi kutya felé. Szóval amikor nem a gyerekeknek drukkolt (na jó, lehet csak a szánkójukat akarta, bár nem hiszem), akkor átment ezüst-színű németjuhászba, aki mellettem jött lábnál és bámult fel az arcomba kajáért. Azért a kistesóját se kell félteni, Geronimo még karácsony előtt próbált meg kézen harapni egy szakdolgozót. Illetve nem igazán harapni inkább csak odacsapni neki. Persze az én hibámból, még szerencse, hogy a lány nagyon ügyes és legfőképp, hogy nem ijedt meg. Több dolog is érdekes volt, először is, hogy miért tette. Azért, mert a lány automatikusan letiltotta a tápos vödörről amikor 3Xra is ki akarta borítani. Ahogy meghallotta, hogy "nem" abban a pillanatban kapott a keze után. Előtte semmi. Döbbenet. Aztán amikor láttam, hogy nem megy ki hanem hisztizik tovább (mármint a farkas), akkor odatettem a kezemet a szája és a lány keze közé. A másodperc tört része alatt engedte le az ínyét és vitte arrébb a fejét. Egy kutya ilyenért biztos hogy kézen harapott volna. Döbbenet, hogy mennyire figyelnek. Aztán megkértem Barbarát dolgozzon egy kicsit Geronimoval és a fiatalúr mindent megcsinált neki, csak pacsit nem adott. Szerencse, hogy néha azért csak beesik egy-egy tehetséges szakdolgozó is, a sok töketlen mellett. Meg az is szerencse, hogy így dolgozunk az állatokkal ahogy, mert így átgondolják még ilyen helyzetekben is, hogy mit tegyenek. Mármint nem eszementen harapnak, hanem kommunikálnak, hogy mit akarnak. Pl. hogy hagyják őket békén. Remélem eljutunk oda velük amit a Wolparkban láttam, hogy az állatok tudják, érdemes jelezni, mert megértik őket. Úgy tűnik jó úton vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése