a sajtó és az újak

Hát mit is mondjak az elmúlt hét történéseit szerintem egy szóban össze lehet foglalni: média. Amióta visszajöttem egymást váltják a fotósok, újságírók, kamerateam-ek. No hozzá kell tenni, szerdán sajtótájékoztató is volt, de hát előtte is meg utána is egymást érik a média képviselői, akik a farkasokról akarnak képet/felvételt/cikket. Kedden megérkezett Rita is, aki most éppen a MOnkey-Worldben dolgozik és klikker-tréningel majmokat. Szakmai továbbképzésnek indult nos az volt benne a legkevesebb. De azért szakítottunk rá időt. Szóval a szerdai sajtótájékoztatóra kivittem Aragornt pórázon, hihetetlen, milyen nyugodt volt és hogy hogy pózolt a kamerának. Ült és nézett bele a lencsébe. Hiába, nem véletlenül kezd kedvenc státuszba kerülni. Aztán megbeszélés megbeszélés hátán, majd végre tréning Ritával. A tréning után vacsora, aztán elkezdtünk előkészülni az estére. És ekkor történt a baj. Nem tudjuk pontosan mi történt, egyszer csak hallom, hogy Etosha (aki azóta már Tonga) visít. Kint volt, kint voltak a kutyák meg a farkasok is. Megyek ki, hogy megnyugtassam, biztos csak a szokásos pofonok egyikét kapta a kutyáktól. Látom vérzik a feje, de ok, hát biztos felületi. Aztán ahogy behozom, látom, hogy valami kidudorodik a fejéből. Megkértem Zsófit, hogy menjenek azonnal ügyeletre. Aztán az ügyeletre már válságos állapotban kerül be, koponyasérülés, és bevérzések az agyban. Másnap mindannyian tűkön ülve várjuk a híreket, mikor viszik ct-re, műtik, nem műtik, életben marad-e egyáltalán. Arról nem is beszélve, hogy én csütörtök délután repülök Svájcba a maradék két kisfarkasért. Persze a repülőt lekéstem, majd elintéztem egy későbbi gépet, majd 4 órát ültem a reptéren, a következő gépre várva. Mindegy, ott legalább volt internet. Na de a jó hír, hogy Tonga életben marad. Csakhát koponyaműtét, meg minden, szegény kislány. De megmarad, az már biztos. Szóval aztán nagyon későn megérkeztem Svájcba (na hát ez is egy ország, amiből nem sokat láttam sajnos), aztán irány taxival az állatkert, ahol már várt a vendégszoba. Igenis jó élmény oroszlánbőgésre elaludni, nekem legalábbis tetszett. Másnap aztán kivettük az idei generáció utolsó két tagját az odúból, egy fekete és egy rajzos fiúcskát. Aztán indulás a reptérre, és papírintézés, hogy elérjek mindent időben. Persze a kicsik aludtak mint a bunda. Mit is csinálnának, elég nagy baj, hogy megszűnt az ismerős világ körülöttük ugyebár. De azért van előnye is annak, ha az ember farkast szállít repülőn, én is utaztam egy darabon a pilótafülkében :). Meg kaptam ajándékot a stewardessektől. Hiába sokat számít ha az ember kedves és még farkasok is vannak nála. Aztán ellentétben a múltkori nagy csinadatrával, most senki nem várt a repülőtéren minket, úgyhogy egyedül kisétáltam, megkerestem a vámosokat, elintéztem a papírokat, aztán elmentem a parkolóházban lévő kocsimhoz és visszavezettem Ernstbrunnba. Ott odaadtam a kicsiket Friederikének én meg nekiálltam a nagyon és még nagyobbak szórakoztatásának.